Mobil padlók – nem csak kiállításokra és nagyvásárokra

Sokan választanak hagyományos padlóburkolatot, ugyanakkor az már kevésbé megszokott, hogy valaki olyan mobil változatot keressen, amelyet bármikor bárhova oda lehet szállítani, összeállítani, használni, majd ismét szétszedni és elszállítani. Nem csoda tehát, ha az ember egyáltalán nem tud eligazodni a szóba jöhető lehetőségek között.

Mik a lehetőségek?

Számtalan jöhet szóba. A piacon számos kifejezetten korcsolyapályákra, kiállításokra, tánctermekbe és más felhasználásra szánt mobil padló közül lehet választani. Ez azonban inkább azon szervezetek számára jelent jó megoldást, amelyek rendszeresen rendezik meg az adott rendezvénytípust. Egyéb esetekben azonban jobb inkább valamilyen univerzális megoldást keresni, amely ugyanúgy használható kerti partin, mint nagyvásáron vagy akár a garázsban is. A padláson vagy pincében tárolás helyett ugyanis az ilyen padló folyamatosan használható. Például a garázsban, vagy a pincében lesz lefektetve, de ha eljön az idő, az ember egyszerűen az elemeire szedi, és átmenetileg máshol használja fel.

A padló kivitele

Az összeállítható padlórendszer elemei általában járólap formájúak, és egyszerű összeállítani majd szétszedni őket. Annyit vesz belőlük az ember, amennyire az adott felület tekintetében szüksége van. Van itt azonban még egy lehetőség.

Ha kisebb térbe keres padlót, lehetséges megoldásként jelentkezik a teljes padlólap. A standard összeállítható padlólapokat, ahogyan a nevük is utal rá, tárolni kell, míg a padlólapot csak leteszi az ember a földre, és kész. Műanyag lapokról van szó, a mozgatásuk mégsem annyira egyszerű. Egy ember biztosan nem elég hozzá, és még arra is gondolnunk kell, hogy megfelelő szállítóeszközt válasszunk – biztosan befér majd a kocsiba?

Milyen tulajdonságokra kell odafigyelnünk?

Első sorban a gyorsaságra. A padlót gyorsan kell összeállítani és szétszedni. A legtöbb mobil padló ugyanazt a kapocsrendszert használja, mint a Fortelock PVC padlórendszer. Konkrétan a Fortelock padlórendszer esetében nincs szüksége semmi másra, mint gumikalapácsra, amellyel megkönnyítheti az egyes lapok egymásba illesztését. Ez segítség nélkül is megoldható, de párban dolgozni mégiscsak kellemesebb. Természetesen ez a terület méretétől is függ.

Könnyű áthelyezhetőség

További elengedhetetlenül fontos tulajdonság, amelyet már akkor megemlítettünk, amikor az egész műanyag lapokról beszéltünk. A mobil padlónak könnyűnek és könnyen áthelyezhetőnek kell lennie. Az ilyen padlók túlnyomó többsége műanyagból készül, a súlyuk tehát nem jelent túlságosan nagy problémát. Amennyiben igazán sok burkolólappal dolgozik (például egy egész téli stadion burkolásához), a legjobb ha több burkolólapot egymásba illesztve, raklapokon végzi a szállításukat.

Tartósság

A gyakran szétszedni, szállítani és társasági rendezvényeken használni kívánt burkolólapok esetében elengedhetetlen követelmény a tartósságuk. Jelentős terheléssel számoljon, és nem csak súly szempontjából. A nők például tűsarkú cipőt viselhetnek, valamint székek és asztalok is állhatnak a padlón – nem lyukasztják ki? Ne feledje, hogy ha a PVC padló elbírja az áthaladó mezőgazdasági gépeket, vagy egy leeső kalapácsot, biztosan tartós lesz.

Tartós kapcsok

A kapcsoknak is tartós kivitelűeknek kell lenniük. A padlót gyakran kell majd összeállítani és szétszedni, ami oda vezethet, hogy a kapcsok idővel nem feltétlenül illeszkednek olyan feszesen egymásba. Ha még az elején ez nem is jelent olyan nagy gondot, nem kizárt, hogy idővel bekövetkezik. Ha kalapácsra van szüksége ahhoz, hogy egymásba illeszkedjenek a kapcsok, mint a Fortelock padlórendszer esetében, megelőzheti az ilyen jellegű gondokat. Az ilyen kapcsok nem lazulnak egykönnyen ki.

Csúszásgátló kivitel

Nem utolsó sorban ügyelni kell a biztonságra is. Ha egy rendezvényen, amelyért Ön felel, valaki elcsúszik a padlón és megsérül, akkor az csak gondokat jelenthet. Ezért mindig csúszásgátló kivitelű padlót válasszon, különösen akkor, ha a rendezvényt kültérben kívánja megtartani.

A mobil padlókat egyaránt igénybe veheti magánszemélyként és cégként is

Az ember számtalan olyan helyzetbe kerülhet, amikor jó lenne, ha lenne egy kevés mobil padlója. Sokszor nem is tudatosítja az ember, hogy bizonyos pillanatokban a szilárd talaj a lába alatt nagyobb kényelmet jelentene.

Kerti rendezvények

Például az olyan különböző kerti ünnepségek esetén, amelyekre nagy sátrakkal készülünk, a mobil padló mindig fontos kiegészítő lehet. A sátor ugyanis megóv az esővel szemben, de a fű magába szívja a vizet, és akkor mindannyian átázott cipőkben gázolhatunk a sárban.

Padlóvédelem

Az összeállítható padló az idegen tulajdont is segíthet megóvni. Vegyünk példaként egy váratlan helyzetet. Ön ünnepséget rendez a művelődési ház kibérelt nagytermében, sok a meghívott vendég, és vad ünnepléssel számol. A padló egyértelműen veszélyben van – csíkok maradhatnak rajta a cipőtalpaktól, a székek és asztalok lábai lyukakat képezhetnek rajta, vagy elszíneződhet a kiömlött italoktól. Önnek, bérlőként, természetesen meg kell fizetnie a károkat.

Kiállítás padlózat

Minden bizonnyal nagyra értékelik a saját padlójukat azok is, akik rendszeresen vesznek részt nagyvásárokon, kiállításokon és promóciós rendezvényeken. Bizonyára már Ön is észrevette, hogy egyes cégek a standjaikat saját padlójukon helyezik el. A többi standdal összehasonlítva érdekesebbek, mivel ugyanolyan padlója nagy valószínűséggel senki másnak nem lesz. Kombinálja össze a padló színvilágát úgy, hogy harmonizáljon a cég színeivel.

Padló átalakítás

Az összeállítható padlók kiválóan felhasználható különböző egyszeri rendezvényeken. Ott is előnyösen használhatók, ahol a padló gyors átalakítására van szükség – például koncertteremmé alakítható át egy korcsolyapálya vagy focistadion, vagy táncteremmé alakítható egy hagyományos tornaterem, amelynek parkettái amúgy túlságosan csúszósak lennének a táncosoknak.

A választás joga az Öné

Van már legalább egy kis elképzelése arról, hogy milyen paraméterek alapján válasszon? Konkrét padlót nem egyszerű javasolni, mivel mindenkinek másra van szüksége. A Fortelock PVC padlórendszer csak egyike a számtalan lehetőségnek, nézzen hát szét a piacon, és esetleg térjen vissza hozzánk.

Sajnáljuk, de jelenleg nincs elérhető hozzászólás ezzel kapcsolatba. Írja ön az első hozzászólást!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.